2011年9月7日

JAPÁN 2011 nyár

Végre az idén magánemberként is eljutottam Japánba, tanítványommal, Eszterrel. Bejártuk, amit a turistának be kell járni, megettünk mindent, amit elénk tettek:))))
Feltöltök itt pár képet, a többi a Facebook oldalamon látható.





Nagoya mellett, Okazaki-ban laktunk a barátnőmnél, Sanae san-nál és családjánál. Együtt jártuk be majd két hét alatt a környéket, az autóval onnan elérhető híres helyeket.
Voltunk többször Nagoyában, a kastélyban fesztiválozni, kalligráfia boltban, ahol jó sok pénzt költöttem:)))))) Tokugawa Iejasu házában, Iga-no-Ueno-ban Matsuo Basho szülőhelyén és múzeumában, és a nagyszerű ninja-iskolában. Jártunk kimono-sensei házában, ahol eszméletlen gyönyörű kimonókat is felpróbáltunk és megtanultuk felvenni a yukatát. Voltunk a hegyekben a Shindaibutsu templomában, amiről a nara-i nagy buddhát mintázták. Itt olyan erős energia-sugárzás van, hogy megfájdult a fejem, az is érzi, aki amúgy nem különösebben érzékeny az ilyesmire. Érdemes ezt az eldugott templomot felkeresni annak, aki szereti bejárni a "power spot-okat".
Voltunk a tengernél fürdeni, autópálya melletti pihenőben lábfürdő után kajálni. Két napot töltöttünk Kyoto-ban, bár közel sem volt elég: Ginkakuji, Kinkakuji, Kiyomizu templom, és a fantasztikus Sanjusangendo templomban az ezerkarú Kannon csarnokában, ahol természetesen nem lehetett fényképezni, mint máshol sem, de szerintem az egyik legfantasztikusabb hely Japánban, a nemzeti kincseivel és a hangulatával is. Párkép itt hiánypótlásként:

Folyt.köv.