2010年4月6日

Kedves kalligráfia barátok!



Most induló sorozatomban szeretném bemutatni diákjaimat, akik kitartóan gyakorolnak hétről hétre. Szorgalmas munkájukért cserébe szeretnék lehetőséget biztosítani arra, hogy bemutathassák munkájukat, egyelőre ezen a fórumon.


Az alábbiakban olvashatjátok Varga Eszter bemutatkozását, és láthatjátok két munkáját, egy "kaisho" és egy "gyousho" stílusban írt kínai verset.

Mónika


"1996 szeptember 17.-én születtem Dunaújvárosban. Ének-zene tagozatos általános iskolában tanulok. Japán nyelvet 2008-ban kezdtem tanulni. Először szótárból, majd 2009-ben jelentkeztem a Japán Alapítvány által elindított tanfolyamra. A tavalyi év márciusában kezdtem foglalkozni a kalligráfiával. Kezdetben hobbiként, majd egyre komolyabban.

Minden szombaton a mesterem mestere által alapított kalligráfia körben tanulom tovább ezt az ágát a japán művészetnek. Tőle kaptam a Seiko nevet, ami csillagfényt jelent.

Keleti kultúrák nagyon érdekeltek kisebb koromban is. 8 éves koromtól 10 éves koromig tanultam Bharata Natjam táncot.

Eszter"